News

Bűnmegelőzési hírlevél – „Ne linkeskedjen!”

Bátran kijelenthetjük, hogy mára talán az egyik legnépszerűbb vagyon elleni bűncselekménnyé lépett elő a csalás. Az emberek nagy része még mindig túl jóhiszemű, még mindig túl „jól nevelt”, egyszerűen fel sem tételezi, hogy egy másik ember szánt szándékkal képes becsapni, hazudni, a pénzét kicsalva megkárosítani, különösen ha a csaló hivatalos, valamilyen szervezet (rendőrség, bank, önkormányzat stb) képviselőjének adja ki magát, vagy az igazira a megszólalásig hasonlító ál weboldalt hoznak létre, de igaz ez akkor is, ha tisztességes, becsületes módon magánemberek egyeznek meg valamiben, vagy legalábbis azt hiszik….

A hírlevél bővebben ITT olvasható.

Gázkészülékek használatának veszélyei

Gázszivárgás leggyakrabban a karbantartás hiánya miatt következik be, vagy az elöregedett vezeték, berendezés műszaki meghibásodásból fakad. Ezen eseteknél fennáll a robbanásveszély hiszen a levegőbe jutó gáz azzal robbanóképes elegyet képez, és ha van gyújtóforrás, bekövetkezik a baj. Alsó robbanási határérték az a koncentráció, amikor a kiszabadult gáz és levegő keveréke már robbanóképes elegyet alkot. A vezetékes földgáz esetén ez az érték körülbelül 5 százalék, a propánbutángáz esetén jóval kevesebb, nagyjából 1,5 százalék. Ez azt jelenti, hogy egy tíz légköbméter űrtartalmú helyiségben már 500 liter földgáz, vagy 150 liter propánbutángáz elegendő a robbanásveszélyhez.

Bővebben

Elektromos tüzek megelőzése

A lakástüzek között az elektromos eredetűek az előkelő második helyet foglalják el. Ezek a lakástüzek is egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek.

Napjainkban rengeteg elektronikai berendezés vesz minket körül, és számuk egyre csak nő. A nyári kánikulában természetes, hogy behúzódunk a hűvös szobába, és bekapcsoljuk a ventillátort, légkondicionálót, aztán a kellemesre hűlt lakás egyik szobájában televíziót néznek a gyermekek, a másikban videojátékkal játszanak, apuka a számítógépen dolgozik, míg anyuka a konyhában a villanytűzhelyen készíti az ebédet. Az újszerű technológiák megjelenésével az áramforrásokat hosszú ideig, sokszor megszakítás nélkül használjuk, emiatt az elektromos tüzek száma is megnövekedhet.

A bővebb tájékoztató ITT olvasható.

Kutak engedélyeztetésével kapcsolatos tájékoztató

TÁJÉKOZTATÁS AZ ENGEDÉLY NÉLKÜLI FÚRT VAGY ÁSOTT KUTAK ENGEDÉLYEZTETÉSÉRŐL

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény felhatalmazása alapján a vízgazdálkodási hatósági jogkörgyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet a jegyzőt helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörrel ruházza fel. A Kormányrendelet 24. § (1) bekezdés a) pontja határozza meg, hogy mely kutak esetekben szükséges a jegyző engedélye.

A kút helye szerinti települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti:

  1. nem érinthet a kút helye vízbázisvédelmi védőterületet
  2. a kút csak talajvizet/és vagy parti szűrésű vízkészletet használhat fel
  3. a kútból maximálisan 500 m3/év mennyiséget lehet kitermelni
  4. a kút helye szerinti ingatlanon épület van, vagy az épület létesítésére engedélyt adtak illetve erre bejelentés történt az építéshatóság felé.
  5. a kútból a vízkivétel magánszemélyek részére házi ivóvízigény vagy a háztartási igények kielégítését szolgálja
  6. a kútból a vízkivétel nem gazdasági célú

A teljes tájékoztató ITT letölthető!

Ebek összeírása

Tájékoztatjuk a Tisztelt nagykökényesi lakosokat, hogy az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény alapján a tartás helye szerint illetékes települési önkormányzatnak ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, valamint a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást kell végeznie.

Nagykökényes községben 2023.04.01-től 2023.06.30-ig végezzük az ebek háznál történő összeírását. Kérjük a lakosokat, hogy az ebek oltási könyveit készítsék elő az összeírás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében.

Az ebek összeírását Podonyi Józsefné igazgatási ügyintéző végzi.

Együttműködésüket köszönjük! Önkormányzati Hivatal