News

Jegyzőkönyv

Nagykökényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. december 18.-án 18 órakor a Nagykökényes, Szabadság út 35 szám alatti Művelődési Házban megtartott soros ülés jegyzőkönyve.

Bűnmegelőzési Hírlevél

Vigyázat, ismét unokázós csalók!

2019. december 21. Gyöngyösön egy 69 éves idősebb hölgyet keresett fel a lakásán egy ismeretlen férfi, aki közölte vele, hogy a lánya karambolozott és a károk rendezése érdekében letétbe kell helyeznie 4 millió forintot. A sértett ezt követően átadott az ismeretlen férfinak egy millió forintot és megbeszélték, hogy még aznap délután átadja a maradék 3 millió forintot is. Szerencsére erre már nem került sor, mert időközben kiderült, hogy a sértett lánya nem szenvedett balesetet.

2019. december 23. Hatvan

Egy 89 éves idős hölgyet hívott fel ismeretlen tettes telefonon 2019. december 23-án a délelőtti órákban, aki az unokájaként mutatkozott be és közölte, hogy autóbalesetet szenvedett. Hogy az ügyből ne kelljen rendőrségi ügyet csinálni, készpénzre volna szüksége, amiért egy férfi ismerőse fog menni. Ezt követően az idős hölgy a megbeszélteknek megfelelően egy borítékba téve ledobott másfél millió forint készpénzt az erkélyről a jelentkező idegennek.

2019. december 28. Eger

2019. december 28-án egy 70 éves idősebb hölgyet hívott fel egri lakásán egy ismeretlen telefonáló azzal, hogy a fia és az unokája balesetet szenvedett és sürgősen pénzre volna szükségük. A sértett a pénzért jelentkező bukósisakot viselő ismeretlen részére 4,5 millió forintot adott át három részletben.

(tovább…)

112 – Tudd, hogy segíthess!

AZ ORFK RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG ÜGYELETI FŐOSZTÁLY 112-ES HÍRLEVELE

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és társszervei (Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezete, valamint a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete) egy évvel ezelőtt hívták életre a “112 – Tudd, hogy segíthess!” programot azzal a céllal, hogy olyan szórakoztató módon elsajátítható, összetett tudást adjon, amely birtokában vészhelyzet esetén a gyermekek merjenek és tudjanak segítséget kérni, illetve szakszerű segítséget nyújtani. Ennek érdekében a négy szervezet fontos, adott esetben életmentő ismereteket tartalmazó oktatási anyagot (Tudástárat) állított össze. A Tudástár megírása során felhasználták az elmúlt egy évben a gyermekek által készített rajzokat, a közös versenyekről, és megtartott élménynapról
készített fotókat is.

(tovább…)

Afrikai sertéspestis

Az afrikai sertéspestis járvány folyamatosan egyre több országot érint, immár az Európai Unió egyre nagyobb területén is. Az elmúlt év áprilisában Magyarországon, Heves megyében, majd májusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve további megyékben is megjelent a betegség, több elhullott vaddisznóban.

A járvány leküzdéséért az állategészségügyi hatóság mindent megtesz és kéri az állattartók felelősségteljes együttműködését is.

A járvány aktuális hírei az alábbi, folyamatosan frissülő weboldalon érhetők el.

https://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis

Bővebb információ a felhívással kapcsolatosan itt olvasható.

Testületi ülés – meghívó

Nagykökényes Községi Önkormányzat képviselőtestületének soron következő testületi ülése:

2019. december 11. (szerda) 18.00 óra

Ülés helye: Művelődési Ház nagyterme Nagykökényes, Szabadság út 35

A nyilvános ülés napirendi pontjait itt tekinthetik meg.