News

Bűnmegelőzési hírlevél

Biztonságos Internet használat III. – 2019 február

Az internet terjedésével nemcsak az elénk táruló lehetőségek kiaknázását kell megtanulnunk, hanem a követendő magatartást is. A virtuális világban éppúgy érvényesek az „illendőségi” és egyéb magatartási szabályok, mint a való világban, továbbá éppen úgy adódnak veszélyhelyzetek is, amelyek kellő odafigyeléssel, egészséges bizalmatlansággal, tudatos Internet használattal megelőzhetők.
A netikett szó az angol “netiquette” (network etiquette) magyarosított formája, és az internetes kommunikáció – e-mail küldés, a közösségi médiában történő kommunikáció (Facebook, Twitter, fórumok, stb) általános illemszabályait rögzíti. Ezek a szabályok csak ajánlottak, de a jobb, élhetőbb internet érdekében érdemes betartani a következőket:

A gyöngyösi katasztrófavédelmi kirendeltség lakossági tájékoztatója

A bel- és külterületi tüzek megelőzése

Az elmúlt években a tavaszi munkákkal összefüggésben – többek között a lakosság széleskörű tájékoztatásának köszönhetően – Kirendeltségünk területén a tűzesetek száma csökkent, és nem történt jelentősebb kiterjedésű káreset.

Azonban, az elmúlt napokban a bel- és külterületi gaz és kerti hulladék égetés miatt megnövekedett a tűzesetek száma. Hatóságunk valamennyi esetben felhívta a terület tulajdonosának a figyelmét az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat (továbbiakban: OTSZ) bel-, és külterületi égetéssel kapcsolatos szabályainak betartására, illetve a külterületi ingatlanok vonatkozásában hatósági eljárást indított, mely bírsággal zárult.

Az OTSZ alapvetően megváltoztatta az égetéssel kapcsolatban az eddigi gyakorlatot a belterületi és a külterületi ingatlanok esetében.

Az anyagi javakat is veszélyeztető belterületi és nagy kiterjedésű külterületi tűzesetek megelőzése érdekében tartsuk be a tűzvédelmi jogszabályokat!

Az OTSZ 225. § (1) bekezdése alapján „Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a lábon álló növényzet, tarló, növénytermesztéssel összefüggésben és a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.” Belterületi ingatlanok esetében a helyi önkormányzat rendelete szerinti időpontokban és feltételekkel lehetséges.

Mentesül az égetési, tűzgyújtási tilalom alól a katasztrófavédelmi szerv állománya, ha tevékenysége a károk csökkentésére, a tűz terjedésének megakadályozására, szabályozására irányul, így a tűzeset helyszínén jelen lévő tűzoltásvezető dönthet bizonyos területek további leégetéséről. A felderítés és a megfelelő tűzoltási taktika kidolgozása érdekében a kilátókat, magaslati ponton elhelyezkedő létesítményeket, az önkormányzat vagy a helyi katasztrófavédelmi szerv vezetője által megbízott személyek a szabadtéri tüzek korai szakaszban történő észlelése céljából térítésmentesen igénybe vehetik.

Ha jogszabály másként nem rendelkezik (pl. NATURA 2000-es területekre a művelési kötelezettség nem vonatkozik), az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani.

Az OTSZ 226. § (1) bekezdése alapján Külterületen az ingatlan tulajdonosa, használója a tűzvédelmi hatóság engedélyével legfeljebb 10 ha egybefüggő területen irányított égetést végezhet.”.

Az irányított égetés végzésére vonatkozó kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a kérelmező nevét és címét,

b) az égetés pontos, földrajzi koordinátákkal vagy helyrajzi számmal megadott helyét,

c) az égetés megkezdésének és tervezett befejezésének időpontját (év, hónap, nap, óra, perc),

d) az irányított égetés indokát,

e) az égetéssel érintett terület nagyságát,

f) az égetés folyamatának pontos leírását,

g) az égetést végző személyek nevét, címét,

h) az égetés felügyeletét biztosító személy nevét és címét, mobiltelefonszámát,

i) a tűz tovább terjedésének megakadályozására tervezett intézkedéseket és

j) a helyszínen biztosított, a tűz tovább terjedésének megakadályozására készenlétben tartott eszközök felsorolását.

Az illetékkel ellátott kérelmet legkésőbb az égetés tervezett időpontját megelőző 10. napig be kell nyújtani az engedélyező tűzvédelmi hatósághoz (jelen esetben a Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, 3200 Gyöngyös, Kossuth út 1.), majd a hatóság a kérelmet annak beérkezésétől számított 5 munkanapon belül bírálja el.

A kérelemben foglaltak valamint a helyszínen tapasztaltak alapján hozza meg a döntését a hatóság. Az engedélyben kikötésként szerepelteti azokat a feltételeket, amelyek indokoltak a biztonságos égetés elvégzéséhez. (pl. a tűz nem hagyható őrizetlenül, és veszély esetén, vagy ha az irányított égetést befejezték, azt azonnal el kell oltani, az égetés csak úgy végezhető, hogy az a környezetére tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen, az égetés befejezése után a helyszínt gondosan át kell vizsgálni, és a parázslást, izzást – vízzel, földtakarással, kéziszerszámokkal – meg kell szüntetni, stb.)

Az OTSZ 228. § (1) bekezdése alapján „A szabadtéren keletkező tüzek megelőzése érdekében a vasút és a közút mindkét oldalán annak kezelője köteles a szélső vasúti vágánytengelytől mérve legalább 4,0 méter széles, a közút szélétől mérve legalább 3 méter széles védősávot kialakítani.”. Ezt a védősávot éghető aljnövényzettől, gallytól tisztán kell tartani, a folyamatos tisztántartásról, éghető anyagtól mentes állapotban tartásról a védősávval érintett terület tulajdonosa, kezelője, haszonbérlője köteles gondoskodni.

Figyelje a katasztrófavédelem honlapját! Amennyiben az adott területen tűzgyújtási tilalom került elrendelésre, abban az esetben tilos irányított égetés végzése, a szabadban történő tűzgyújtás az erdők területén!

Vágányzári információk

2019. február 4-től 2019. május 12-ig Rákos és Hatvan állomások között végzett vasút-fejlesztési munkák miatt a 78 sz.  Aszód – Balassagyarmat, valamint a 80 sz. Budapest-Keleti – Hatvan – Miskolc vasútvonalon közlekedő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos viszonylatokon egyes vonatok helyett vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat .

A vágányzár időtartama alatt jelentős változások lesznek a menetrendben, ezért ezúton is kérjük, hogy az utasok ne megszokás szerint közlekedjenek, figyeljék a kihelyezett tájékoztató hirdetményeketilletve használják a www.mavcsoport.hu oldalon elérhető MÁV-START menetrendi keresőjét az aktuális információkért.

Vasút-fejlesztési munkák miatti menetrend változásokról az alábbi linken, oldalon tájékozódhatnak.

Önkéntes program az Országos Mentőszolgálatnál. Legyél Hős!

Az Országos Mentőszolgálat  Legyél Hős! programjába Önkénteseket toboroznak az Érettségi Bizonyítvánnyal rendelkező 18 és 21 éves fiatalok közül.

A program célja az egészségügyi terület népszerűsítése és a tudatos pályaválasztás erősítése, melynek elősegítése érdekében az önkéntesek mentőápolói ismeretet sajátítanak el, idegen nyelvi órákon vesznek részt, valamint különböző munkafolyamatokba kapcsolódnak be szakmai felügyelet mellett.

A külföldi jó gyakorlatokat követve az Országos Mentőszolgálat olyan komplex ifjúsági programot dolgozott ki, melyben a 6 hónap időtartamú önkéntes munka révén a fiatalok testközelből megismerhetik a sürgősségi ellátás működését, a kapcsolódó szakmákat és elhelyezkedési lehetőségeket. A fiatalok munkáját és szakmai előrehaladását képzett tanácsadók fogják segíteni a program során, ezzel támogatva a pályaorientációt, a tudatos pályaválasztást.

Bővebb információ: https://toborzas.mentok.hu/#                Szórólap               Prospektus

Megújul a hatvani járóbeteg szakrendelő

Bizonyára Ön előtt is ismert, hogy intézményünk újabb európai uniós pályázati lehetőségnek köszönhetően közel 1,3 milliárd Ft forráshoz jutott, melynek keretében megújul a hatvani, aszódi járóbeteg szakrendelő, illetve a központi telephelyen a műhelysor. Az energetikai rekonstrukció során az épületeken  a nyílászárók cseréje, a homlokzat hőszigetelése, illetve a fűtési rendszer teljes körű felújítása valósul meg. A központi hatvani telephelyen a fűtés korszerűsítése kiterjed a hotelépületre és a nővérszálló épületére is.

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy 2019.január 14-vel megkezdődik kórházunk területén a sajtóban már korábban beharangozott KEHOP-5.2.2 pályázat keretében végrehajtásra kerülő rendelőintézeti energetikai felújítás első üteme.

A kivitelező a munka zavartalanságának, és a munkabiztonsági előírások betartása miatt intézményünk parkolóját részlegesen lezárják, mely kapcsán az intézményben való bejutást, illetve a parkolást korlátozva tudjuk biztosítani egész 2019 évben.

Csatoljuk az első ütemhez kapcsolódó tájékoztató plakátot. 

A propán-bután és ipari gázpalackokkal és tárolásukkal kapcsolatos fontos tudnivalók

Tisztelt Lakosság!

Önök közül bizonyára sokan hallották, hogy a Gyöngyösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság működési területéhez tartozó egyik településen tűzoltás közben a tűzzel érintett ingatlanokon tárolt propán-bután (a továbbiakban: PB) és egyéb ipari gázpalackok közül több felhasadt, felrobbant. Csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy az események nem vezettek tragédiához, és az ott élőket, a mentési munkálatokban résztvevő tűzoltókat, rendőröket, gáz- és elektromos szolgáltatók szakembereit és a polgárőröket nem érte baleset. A hasonló káresetek megelőzése érdekében állítottuk össze Önöknek az alábbi tájékoztatót.