News

A gyöngyösi katasztrófavédelmi kirendeltség lakossági tájékoztatója

A karácsonyi ünnepi időszak tűzveszélyeiről a lakástüzek megelőzése érdekében

A karácsony köré világszerte egész ünnepkör épült, adventtől kezdve egészen vízkeresztig, melynek egyik legfontosabb kelléke és szimbóluma a karácsonyfa – enélkül talán el sem lehetne képzelni az ünnepet. Hagyománnyá vált a feldíszített fenyőfán elhelyezett gyertyák, csillagszórók meggyújtása is.

A legszebb ünnep napjaiban sem szabad azonban megfeledkeznünk a ránk leselkedő veszélyekről, elsősorban a gyertya gyönyörű, de veszélyes lángjáról! Az elmúlt évtizedek során bekövetkezett sajnálatos, olykor tragikus események (karácsonyfa tüzétől kiégett lakások) arra kell, hogy figyelmeztessenek bennünket, hogy csak kellő körültekintéssel, nagyon nagy odafigyeléssel szabad a karácsonyfán gyertyákat elhelyezni és meggyújtani. Amennyiben nem így teszünk, egy élet munkája semmisülhet meg, válhat a tűz martalékává néhány perc alatt.

Azért, hogy az ünneplés zavartalan legyen, és az örömöt ne árnyékolja be semmilyen nem várt esemény, a Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség fontosnak tartja felhívni az állampolgárok figyelmét néhány alapvető biztonsági rendszabályra, amelyek a nyílt láng, valamint az elektromos árammal működő díszek használatára vonatkoznak.

Az ünnepi időszakban a lakástüzek többségét a felügyelet nélkül hagyott gyertyák, csillagszórók, esetenként az elektromos árammal működtetett lámpafüzérek helytelen, vagy felügyelet nélküli használata okozhatja. A karácsonyfa jellemző tulajdonsága, hogy kiszáradásával egyenes arányban nő a lángra lobbanás veszélye, ezért az ünneprontó tűzesetek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy:

  • az adventi koszorúkat nem éghető anyagból készült felületre (fém, vagy hőálló üveglap stb.) tegyék, és közvetlen közelében ne helyezzenek el más éghető anyagot!
  • a gyertyák, mécsesek nem éghető tartóban legyenek rögzítve a koszorún, csokron! A gyertyákat, mécseseket ne tegyék közvetlenül a koszorú éghető anyagú részei (fenyőlevél, moha, fagyöngy stb.) mellé, ott ne gyújtsák meg! A koszorún elhelyezett gyertyákat csak felügyelet mellett égessék! Mielőtt a helyiségből kimennek, azokat oltsák el! A tapasztalatok szerint ugyanis az égve felejtett gyertyák okozzák a tűzesetek jelentős részét.
  • csak magyar érintésvédelmi előírásoknak megfelelő elektromos lámpafüzéreket használjanak! Az olcsó, legtöbbször távol-keletről származó elektromos díszítések rossz minőségük miatt nem csak az áramütés veszélyét hordozzák, hanem az esetleg bekövetkező rövidzárlat tüzet is okozhat. A lámpafüzéreket éjszakára, vagy hosszabb távollét idejére ne hagyják bekapcsolva!
  • ha a karácsonyfán nyílt lánggal működő díszeket is elhelyeznek, a fát ne tegyék függöny közelébe, és lehetőség szerint eldőlés ellen is rögzítsék!
  • csillagszórót, díszgyertyát a karácsonyfán csak felnőttek gyújtsanak meg! Mielőtt a helyiséget elhagyják, a gyertyákat oltsák el, a csillagszóró maradványát távolítsák el a fáról.

A legnagyobb körültekintés mellett/ellenére is keletkezhet tűz a lakásban. Nagyon fontos, hogy a lehető legrövidebb időn belül tudomást szerezzenek erről, és a szükséges intézkedéseket (bent lévő személyek mentése, tűzoltóság értesítése a 105 vagy a 112 telefonszámon, tűz oltásának megkezdése, a lángok terjedésének megakadályozása) megtegyék.

Az esetleg fellobbanó lángok elharapódzását vizes pokrócokkal, vagy – ha van – kézi tűzoltó készülék alkalmazásával lehet leggyorsabban megfékezni. Karácsonyfatűz esetén fokozottan figyeljenek arra, hogy ha a fán elektromos lámpafüzér volt, a vízzel, vizes pokróccal oltást csak akkor kezdjék meg, miután a lámpafüzér csatlakozóját a dugaljból kihúzták!

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra is, hogy a téli szünet idején több családban felügyelet nélkül tartózkodnak otthon a gyermekek, akik az életkori sajátosságaikból adódó kíváncsiságból igyekeznek sok mindent kipróbálni. A tragédiák elkerülése érdekében a gyújtóeszközöket a gyermekek elől zárják el, a szülők hívják fel a figyelmet a veszélyforrásokra és magyarázzák el, mit kell tennie a gyermeknek, ha mégis bekövetkezik egy nem várt esemény.

Írják ki a telefon közelébe azokat a segélyhívó számokat, amiket a gyermeknek is jó tudni.

Kellő odafigyeléssel, a fentiek betartásával megvalósulhatnak a következő sorokban foglaltak:

A házakban mindenhol kalács illatozzon,
Fenyőfák alatt gyertyaláng ragyogjon.
Szívekbe költözzék nyugalom, s szeretet,
Hozzon a Karácsony békét és örömet! (Ismeretlen)

Kellemes, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség személyi állománya

BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVÉL 2018. december

Biztonságos internetes vásárlás Karácsony előtt is

Az év végi ünnepekkel kapcsolatosan mindig felmerül a kérdés, hogy mivel ajándékozzuk meg szeretteinket. A következő kérdés, hol vehetjük meg az ajándékokat.

Az ajándékok beszerzésénél napjainkban, az internet korában kézenfekvő a webáruházakon keresztül történő vásárlás.

Az ünnepek közeledtével érdemes betartani néhány apró biztonsági óvintézkedést, miközben az ajándékokat rendeljük az interneten. Manapság már sokkal többet tesznek a biztonságért mind a bankok, mind az internetes áruházak. Ha mi magunk is odafigyelünk, akkor már nincs más hátra, mint nyugodtan várni a megrendelt ajándékokat.

Engedjék meg, hogy néhány alapvető biztonsági óvintézkedésre hívjuk fel a figyelmüket!

Milyen kockázatokkal találkozhatunk?

  • Termékkel kapcsolatban
    • csak csekély információ áll rendelkezésre
    • nem tudjuk kézbe venni, felpróbálni, kipróbálni
    • nem tudjuk, hogy a termékről állított tulajdonságok ténylegesen megfelelnek-e a valóságnak
  • Kereskedővel kapcsolatban
    • nem tudjuk, hogy a terméket eladó kereskedő valóban létezik-e, megbízható-e
  • Tanácsok rendelés előtt:
    • Az e-mailben megkapott linkre sohase kattintson rá, mindig írja be saját maga az áruház internetcímét a böngészőbe!
    • Olvassuk el az általános szerződési feltételeket (ÁSZF-et)!
    • A vásárlási feltételeket mentsük le a gépre és nyomtassuk ki, így később bizonyítani tudjuk, milyen tájékoztatás volt hozzáférhető a honlapon a rendeléskor!
    • Célszerű internetes vásárlások céljából egy külön e-mail címet létrehozni, így elkerülhetjük a kéretlen elektronikus leveleket!
    • Vásárlás előtt minden esetben győződjünk meg a webáruház üzemeltetőjének létezéséről, megbízhatóságáról!
    • A vásárlás előtt keressen rá az interneten a web áruházra fórumokban, olvassa el vásárlói véleményeket az áldozattá válás megelőzése érdekében!

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a honlap magyar nyelvű megjelenése, vagy a címében látható „.hu” kiterjesztés nem jelenti automatikusan azt, hogy az eladó Magyarországon letelepedett vállalkozó. Tudjunk róla, hogy a „.hu” domain nevet a magyar cégek mellett külföldi vállalkozások is használhatják. A domain név használójának személyéről a www.domain.hu honlapon működő ingyenes domain regiszterben szerezhetünk információt.

  • Amennyiben lehetséges, utánvétellel, személyes átvétellel vásároljon, amikor az áru átvételekor kell fizetni!
  • Csak megbízható, ellenőrzött webáruházban vásároljon előre utalással!
  • Interneten soha ne adja meg a PIN kódját

Biztonsági okokból a meglévő kártyájuk mellé igényeljenek a számlavezető bankjuknál  egy, csak internetes vásárlásra alkalmas web-, vagy virtuális kártyát. Ezzel a bankkártyával nem lehet készpénzt felvenni, de még a sarki boltban sem lehet vele vásárolni, mert nem tartalmaz sem chipet sem mágnescsíkot. Ez a kártya mindössze az internetes vásárlásokhoz szükséges adatokat tartalmazza.

A biztonságos internetes vásárlással kapcsolatosan az alábbi linkeken kaphat részletes tájékoztatást:

Az otthonuk és értékeik védelmében engedjék meg, hogy az alábbi linkeken egy rövid ismertetőt valamint egy játékot ajánljuk figyelmükbe:

https://www.youtube.com/watch;v=IvuegggFCAwhttps://www.youtube.com/watch?v=V0r-V1MTgGE

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Bűnmegelőzési Alosztály

Ha baj van : 112

Mikulás délután

Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját 2018. december 4-én (kedden), 17 órától kezdődő Falu Mikulás délutánunkra. 

Program: kézműveskedés, interaktív zenés műsor

A gyerekeket kakaóval és kaláccsal várjuk.

Helyszín: Nagykökényes, Kultúrház

Takarékszövetkezet Kirendeltség hirdetménye

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy kirendeltségünk 2018. december 21-én üzleti tevékenységét áthelyezi a Hatvan, Kossuth tér 22. szám alatti kirendeltségbe.

A közelben lévő további kirendeltségünk:

Cím: Lőrinci, Szabadság tér 3.

Szolgáltatásainkról megtalálnak minden aktuális információt a www.centraltakarek.hu címen, ahol fiókjainkról, ATM-einkről, termékeinkről is tájékozódhatnak. Honlapunkról érhetik el internetbankunkat is, melynek egyszerű használatával bárhonnan kényelmesen, a nap 24 órájában adhatják meg pénzügyi megbízásaikat, ezzel időt és fáradságot takarítva meg.

Reméljük, hogy a kirendeltség áthelyezése a legkevesebb kellemetlenséggel jár és ezután is szívesen veszik igénybe szolgáltatásainkat!

Veresegyház, 2018. november 23.

 CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet

Férfinap Nagykökényesen

1999 november 19-én tartották meg először a NEMZETKÖZI FÉRFINAP-ot, hazánkban 2009-től ünnepeljük a FÉRFIAK-at.

Köszöntsük együtt az erősebbik nemet 2018. november 18-án (vasárnap) délután 4 órától a Nagykökényesi Kultúrházban….

Fiúk, férfiak! Nagyon sok meglepetésre számíthattok!

Műsorunkra nemcsak a férfiakat, de nőtársainkat is szeretettel várjuk!

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT!

Áramszünet

Tisztelt Nagykökényesi Lakosok!

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati Szolgáltató értesítése szerint Nagykökényes településen áramszünet lesz 2018.11.06.-án. 8-16 óra között.

Az áramszünet miatt a Herédi Közös Önkormányzati Hivatal és Nagykökényesi Kirendeltsége 2018. november 6-án zárva tart.

Megértésüket köszönjük.

Önkormányzati Hivatal

Óvodavezetői pályázat

Nagykökényes Községi Önkormányzat a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet

Nagykökényesi Kökényvirág Óvoda
óvodavezető (magasabb vezető)
munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama:
A vezetői megbízás határozott időre, 2019.02.15.-2024.07.01.-ig szól.

A munkavégzés helye:
Heves megye, 3012 Nagykökényes, Petőfi út 14.

További részletek itt.

Mindenszentek, Halottak napja- bűnmegelőzési tanácsok

Közeleg Mindenszentek és Halottak Napja, amikor a temetőkben meglátogatjuk elhunyt szeretteink sírját. Sajnos vannak, akiknek ez az alkalom nem a gyertyagyújtást és az emlékezést jelenti.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor közvetlenül a temetők környékén gyakrabban fordul elő gépkocsi feltörés, kerékpárlopás, zseblopás, táskalopás, valamint a lakás tulajdonos távollétét kihasználó betörés, besurranás.

A Rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a kegyelet napjaira, azonban az áldozattá válás megelőzése érdekében kérjük fokozottan figyeljenek értékeikre, fogadják meg a Rendőrség tanácsait!

Részletes prospektus itt.

Tehetséges kézilabdázó gyerekeket várnak Balatonbogláron

2013-ban Balatonbogláron megalakult a Nemzeti Kézlabda Akadémia (továbbiakban: NEKA).

A 2015-16-os tanévet már mintegy 140 diák kezdte meg. A sportolók jellemzően 14-16 éves korukban kerülnek hozzájuk, és három tanintézményben végzik tanulmányaikat. A legfiatalabbak a Boglári Általános Iskolába járnak, míg az idősebbek a helyi Mathiász János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola, illetve a fonyódi Mátyás Király Gimnázium tanulói.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia alapelve, hogy nemcsak sportolókat, de teljes embereket kíván nevelni. Ennek megfelelően a gyerekek sportszakmai munkája mellett tanulmányaikra is nagy figyelmet fordít. Az iskolai tanárok, a kollégiumi nevelők és az edzők is nyomon követik, és ha kell, segítik a fiatalok tanulmányait.

A NEKA balatonboglári megalakulása óta a boglári és somogyi iskolák kiváló sikereket érnek el az Országos Diákolimpia kézilabda versenyeiben. A csapatok gerincét az Akadémia játékosai alkotják. Azon túl, hogy ezek a sikerek növelik az iskolák hírnevét, a felvételi során plusz pontokat jelentenek a diákok számára.

A felvételt jelentő kiválasztó napok – 2018. október 20-21. – lehetőséget adnak a fiatal sportolók számára, hogy a 2019/2020-as tanévben tanulmányaikat, sportpályafutásukat Balatonbogláron folytathassák.

A kiválasztó nyílt, bárki számára elérhető esemény, melynek népszerűsítésében a Magyar Diáksport Szövetség is partnerük és továbbította a jelentkezésről szóló információs anyagot az ország oktatási intézményeinek.

Az iskoláról, oktatásról, célokról többet az alapítvány honlapján olvashatnak. (www.neka.hu)

Felhívás plakátja és a jelentkezési lap letölthető, fiúk és lányok részére.