Világító Adventi Kalendárium – Nagykökényesen

2016-ban indult el Solymáron a „Világító Adventi Kalendárium” játék, amelyhez 2020. novemberében Nagykökényes is csatlakozott.

A játék lényege ugyanaz, mint az adventi naptárnál csokival. December 1-jétől minden nap másnak a kidíszített ablaka van feldíszítve, kivilágítva, benne a szintén világító aznapi számmal. Az ablakdíszítők között a napokat sorsolás útján osztjuk ki. Így karácsonyhoz közeledve egyre több ablak világít, végül pedig Szenteste egyszerre világít már az összes ablak. Hogy melyik nap, hol található a sorszámmal ellátott kidíszített világító ablak az meglepetés, mert azt a vadászoknak, a faluban sétálva kell megkeresniük, ezzel azt az ablakot „kinyitniuk”, lefényképezni és feltölteni a képet.
Ez nem verseny, díjazottak sem lesznek. Ez egy közös játék, ahol mindenki nyer. Az is, aki díszít, az is, aki megtalálja, miközben tesz egy sétát a faluban, az is, aki csupán csak gyönyörködik az ablakokban, a képekben. Mindenki kap egy sorszámot, így tudja, hogy melyik napon kell megnyitnia az adventi ablakot.

A „vadászok”-nak, gyerekeknek lehet egy kis édességgel is kedveskedni.

A játékra november 23-ig lehet jelentkezni e-mailben a hivatal[kukac]nagykokenyes.hu vagy messenger üzenetben (Sáfár-Szikra Gabriella). 

A „Kökényesi advent” csoportba lehet majd feltötleni a világító ablakok képeit vagy elküldeni a mabesszer[kukac]gmail.com mail címre.  A település honlapján (https://nagykokenyes.hu) és „Kökényesi Advent” facebook csoportban  tesszük közzé az útmutatót, térképet a kereséshez.

A jelentkezőktől azt kérjük, hogy azt a napot írják le, amikor nem tudnak ablaknyitást vállalni.

Boldog Adventi készülődést kívánunk Mindenkinek!

Besszer Andrásné polgármester