News

Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet közleménye

A járványügyi helyzet fokozódásának okán az átmenő forgalom lehetséges minimalizálásának érdekében – 2020.04.09-én 15.00. órától lezárásra került a Balassi Bálint úti porta mind a gyalogos-, mind a gépjárműforgalom tekintetében.

Fenti naptól kezdődően az intézményünkbe érkezők a Bástya utcai portát, valamint az ott kialakított parkolót használhatják, mely az új szabályozás értelmében díjmentesen áll a kórházba érkező betegek és hozzátartozók rendelkezésére.

Ez alól az OMSZ és betegszállítás munkatársai, a háziorvosi praxisok vizsgálati anyagot beszállító kollégái, a mozgásukban korlátozott személyek, a behajtási engedéllyel rendelkező kórházi dolgozók, illetve szállítóink képeznek kivételt, akik fenti dátumtól kezdődően – átmeneti időre – használhatják a Bástya utcai portát a gépjárművel történő behajtás céljából.

Mindezzel párhuzamosan folyamatban van egy u.n. elkülönített közlekedőút kialakítása a Balassi Bálint úti porta felől, mely csak és kizárólag a BETEGEK számára gyalogos forgalom céljára használható!

Ezzel biztosítani kívánjuk betegeink számára a Rendelőintézetben lévő ellátásokra, valamint a fényforgalmas gyógyszertárba való akadálymentes eljutást.

Tisztelettel:  dr. Stankovics Éva főigazgató

Herédi Általános Iskola – BEIRATKOZÁS a 2020/2021. tanévre

Ezúton közzé tesszük a Hatvani Tankerületi Központ által 2020. április 03-án délután kiküldött  -beiratkozással kapcsolatos-  tájékoztató levelét.

Kérjük, a beiratkozás ügyintézése során eszerint eljárni szíveskedjenek! Bármilyen kérdésük van, szívesen állunk rendelkezésükre!

A részletes tájékoztató ITT található.

Hirdetmény

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új koronavírus járvány időszakában az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatásáról szóló Intézkedési Terve alapján Nagykökényes településen fel kell mérnünk azon fogyatékos személyeket, akik a veszélyhelyzet időszakában támogatásra szorulnak, vagy előállhat olyan helyzet, amikor támogatásra lehet szükségük, pl. a gondozó családtag betegsége, vagy karantén idején.

Ennek keretében tájékoztatjuk a lakosságot e felmérés elindításáról és felkérjük a lakosságot, hogy amennyiben környezetükben fogyatékos személyről van tudomásuk, azt jelezzék a következő elérhetőségeken:

Herédi Közös Önkormányzati Hivatal Nagykökényesi Kirendeltsége 3012 Nagykökényes, Szabadság út 37. Telefon: 37-377-022  hivatal@nagykokenyes.hu

Vigyázzunk magunkra és segítsünk másokon!

Nagykökényes, 2020. 04. 02.

Besszer Andrásné sk.
polgármester

Tájékoztatás az óvodai beiratkozásról

Tisztelt Szülők!

Értesítem a szülőket, hogy: Az emberi erőforrások minisztere – a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre figyelemmel – a 2020/2021. nevelési, ill.tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 7/2020. (III. 25) EMMI határozatában (a továbbiakban: EMMI határozat) a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozások vonatkozásában egyedi eljárási szabályokat határozott meg. Kérjük, hogy ezeket figyelmesen olvassák el és ennek megfelelően járjanak el.

A beiratkozás elektronikusan történik a járványügyi helyzetre való tekintettel!

Részletes leírást és az adatlapokat ITT találja!

Kijárási korlátozás

A Kormány 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelete a kijárási korlátozásról itt található.

Részlet a kormányrendeletből:

A 3. § szerinti alapos indok:

a) a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (különösen a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben) történő vásárlás,
b) napközbeni kiscsoportos felügyelet okán a kiskorú gyermek kísérése,
c) az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás ellátás, fizioterápiás kezelés, gyógytorna),
d) az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés az 5. § szerint,
e) a házasságkötés és a temetés szűk családi körben,
f) a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben (a továbbiakban: élelmiszerüzlet) történő vásárlás,
g) a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító) üzletben (a továbbiakban együtt: drogéria) történő vásárlás,
h) az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben történő vásárlás,
i) a mezőgazdasági üzletben történő vásárlás, ideértve műtrágyát értékesítő üzletet és vágóhidat,
j) a piacon, a helyi termelői piacon (a továbbiakban együtt: piac) történő vásárlás,
k) a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben (a továbbiakban együtt: gyógyszertár) történő vásárlás,
l) az üzemanyag-töltőállomás felkeresése,
m) a dohányboltban történő vásárlás,
n) a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele,
o) a szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatások igénybevétele,
p) a gépjármű- és kerékpárszerviz, a mezőgazdasági és erdészeti gépek és berendezések javításával kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele,
q) a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatások igénybevétele,
r) a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő ügyintézés, így hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási és postai szolgáltatások igénybevétele,
s) az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása,
t) a szülői jogok és kötelezettségek,
u) a hitéleti tevékenység.