News

112 – Tudd, hogy segíthess!

AZ ORFK RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG ÜGYELETI FŐOSZTÁLY 112-ES HÍRLEVELE

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és társszervei (Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezete, valamint a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete) egy évvel ezelőtt hívták életre a “112 – Tudd, hogy segíthess!” programot azzal a céllal, hogy olyan szórakoztató módon elsajátítható, összetett tudást adjon, amely birtokában vészhelyzet esetén a gyermekek merjenek és tudjanak segítséget kérni, illetve szakszerű segítséget nyújtani. Ennek érdekében a négy szervezet fontos, adott esetben életmentő ismereteket tartalmazó oktatási anyagot (Tudástárat) állított össze. A Tudástár megírása során felhasználták az elmúlt egy évben a gyermekek által készített rajzokat, a közös versenyekről, és megtartott élménynapról
készített fotókat is.

(tovább…)

Afrikai sertéspestis

Az afrikai sertéspestis járvány folyamatosan egyre több országot érint, immár az Európai Unió egyre nagyobb területén is. Az elmúlt év áprilisában Magyarországon, Heves megyében, majd májusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve további megyékben is megjelent a betegség, több elhullott vaddisznóban.

A járvány leküzdéséért az állategészségügyi hatóság mindent megtesz és kéri az állattartók felelősségteljes együttműködését is.

A járvány aktuális hírei az alábbi, folyamatosan frissülő weboldalon érhetők el.

https://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis

Bővebb információ a felhívással kapcsolatosan itt olvasható.

Testületi ülés – meghívó

Nagykökényes Községi Önkormányzat képviselőtestületének soron következő testületi ülése:

2019. december 11. (szerda) 18.00 óra

Ülés helye: Művelődési Ház nagyterme Nagykökényes, Szabadság út 35

A nyilvános ülés napirendi pontjait itt tekinthetik meg.

Magyar Falu Program – Szolgálati lakás (MFP-SZL/2019)

Kedvezményezett neve: Nagykökényes Községi Önkormányzat

Pályázati felhívás neve (kódszáma): Magyar Falu Program – Szolgálati lakás (MFP-SZL/2019)

Projekt címe (azonosító száma): Szolgálati lakás kialakítása Nagykökényes községben (3031936319)

Szerződött támogatás összege: 10.240.944,– Ft

Támogatás mértéke: 100%

(tovább…)

Tájékoztatás ügysegéd ügyfél fogadási idejének változásáról

2020. január 07. napjától Nagykökényes Községben minden páros héten kedden 09.15 órától 10.15 óráig biztosítjuk az ügysegédi ügyfélfogadást. Nagykökényes Községben az ügysegédi feladatokat továbbra is Kissné Soós Melinda szociális szakügyintéző (37/795-082), illetve helyetteseként Balog Anett szociális szakügyintéző (37/795-100) látja majd el. Az ügyintézők az ügysegédi ügyfélfogadáson kívül munkaidőben elérhetőek a megadott telefonszámokon, illetve a Heves Megyei Kormányhivatal Hatvani Járási Hivatal Hatósági Osztályán (3000 Hatvan, Balassi B. út 14. II. emelet 7. sz. iroda). Tájékoztatom továbbá, hogy a Heves Megyei Kormányhivatal Hatvani Járási Hivatal Hatósági Osztályán az ügyfélfogadás hétfői és szerdai napokon 08.00- 16.30, továbbá péntekenként 08.00 – 12.00 óráig biztosított. A keddi és csütörtöki napokon a hatósági osztályon nincs ügyfélfogatás.

Továbbá, hogy 2019. december 24. napján, valamint 2019. december 31. napján az ügysegédi ügyfélfogadás Nagykökényes Községben szünetel!

Bűnmegelőzési Hírlevél 2019. december

A CSEND A LEGHANGOSABB SIKOLY HALLD MEG!

A családon belüli erőszaknak számos megjelenési formája lehet. Nincs olyan társadalmi csoport, réteg melyet ne érintene. Az erőszakot elszenvedők az esetek többségében nem mernek segítséget kérni, félnek a bántalmazó bosszújától vagy nem érzik magukat elég erősnek a bántalmazó nélküli, önálló élethez. Az események tanúi, barátok, szomszédok, ismerősök legtöbbször nem avatkoznak közbe, úgy gondolják, hogy az, ami a családokkal a zárt ajtókon belül történik, csak rájuk tartozik.

A családon belüli erőszak azonban nem magánügy! További részletek itt!