Hónap: <span>2023 március</span>

Fagykárok

A mezőgazdaságot érintő aszály után a fagy is fokozott veszélyt jelent.

A napokban várható éjszakai és hajnali fagyok miatt, a fagykár mérséklésére, fokozott füstfejlődéssel és lánghatással járó úgynevezett „füstöléses” technológiával védekeznek a gazdák. A „füstöléssel” jogszabályt nem sértenek, de a mellékelten megküldött „Bejelentő” lapon a tevékenység megkezdése előtt meg kell tenni a bejelentést a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. A bejelentés módját a tájékoztató tartalmazza.

A teljes tájékoztató ITT törlthető le.

Adatlap

 

Kibertérben elkövetett bűncselekmények

Ezúton a KiberPajzs, https://kiberpajzs.hu weboldalra szeretnénk felhívni a figyelmet.

A pénzügyi szolgáltatók ügyfelei sérelmére elszaporodó, valamint az online térben elkövetett bűncselekmények számának növekedése miatt az Országos Rendőr-főkapitányság közös összefogást kezdeményezett a Magyar Bankszövetséggel, a Magyar Nemzeti Bankkal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetével KiberPajzs projekt néven. Az együttműködőkhöz az Igazságügyi Minisztérium is csatlakozott.

A digitalizáció fejlődése révén egyre hangsúlyosabban jelennek meg a kibertérben elkövetett bűncselekmények, a KiberPajzs projekt célja, hogy a lakosság digitális biztonsága, kiberbiztonsági ismeretei és az online felhasználói tudatosság fejlődjön. Ebben segítenek az összefogásban közreműködők tapasztalataikkal, egyéni kommunikációjukkal.

kiberpajzs.hu oldalon minden információ megtalálható a kibertérben elkövethető bűncselekményekkel kapcsolatban. Egyszerű üzenetekkel mutatja be a főbb csalási formákat, így az adathalászat különböző változatait, a hamis banki hívásokat vagy sms-eket, a meghamisított banki weboldalakat, a hamis tranzakciók jóváhagyatási formáit, a csaló befektetési vagy egyéb online ajánlatokat, illetve a közösségi média segítségével történő személyesadat-lopásokat.

A KiberPajzs projekt céljainak megvalósítása érdekében Heves vármegyében is folyamatosan felhívjuk a figyelmet az internet biztonságos kezelésére.

ÁLLÁSPÁLYÁZAT

NAGYKÖKÉNYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében

KARBANTARTÓ

Munkakör/feladatkör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):  Az Önkormányzat intézményeinél karbantartói feladatok ellátása. Nagykökényes közigazgatási területén parkok, közterületek, árkok, temető rendben tartása és felügyelete, síkosságmentesítés, szükség esetén szórólapok, helyi hivatali küldemények kézbesítése, falugondnok helyettesítése.

Betöltendő állás szakmacsoportja:  üzemeltetés

Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád):  Egyéb

Betöltendő állás jogviszonya:  Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő

Munkavégzés helye:  Nagykökényes

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):  Nyilatkozat szükséges arról, hogy a pályázó pályázata megtárgyalását zárt testületi ülésen kéri-e. A munkakör 3 hónap próbaidővel tölthető be. A Képviselő-testület fenntartja pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát.

Publikált pályázat ITT letölthető.
Részletes pályázat ITT olvasható.