News

A 112 életet menthet. Felelőtlen hívással ne kockáztassa mások életét!

Ha vészhelyzet állt elő, hívja a készenléti szervek – a mentők, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv és az általános rendőri feladatok ellátására létrehozott szerv ­– elérését biztosító, ingyenesen hívható, alábbi hívószámokat:

  • 104 (a mentők)
  • 105 (a hivatásos katasztrófavédelmi szerv)
  • 107 (az általános rendőri feladatok ellátására létrehozott szerv)
  • 112 (egységes európai segélyhívó szám)

Mi a vészhelyzet?

Olyan ember, állat, műszaki hiba, elemi erő, természeti esemény, baleset, betegség vagy élettani körülmény okozta helyzet, ami az életben, testi épségben, anyagi javakban okozott kárral, illetve a természetes és mesterséges környezet fokozott megrongálásával vagy ezek veszélyeztetésével jár, és amelyet a segélyt kérő személy, illetve a környezetében lévők a készenléti szervek helyszíni segítsége nélkül önállóan megoldani nem képesek.

A nap 24 órájában az országban két hívásfogadó központ szakképzett híváskezelői fogadják a segélyhívásokat.

A vészhelyzet szubjektív fogalom, így nem lehet pontosan meghatározni, hogy mikor tárcsázza a segélyhívószámokat. Néhány példa arra vonatkozóan, hogy a készenléti szerveknek milyen esetekben van intézkedési kötelezettségük.

Hívja a segélyhívószámokat minden olyan esetben, ha

  • közvetlen vagy közvetett életveszély áll fenn, az érintett nagy mennyiségű vért veszít, láthatóan nem kap levegőt, eszméletvesztés után nem tér magához, csillapíthatatlan fájdalma van, baleset, súlyosabb sérülés érte (csonttörés, elállíthatatlan vérzés), zavarttá válik, nem lehet vele kommunikálni, ön- illetve közveszélyes;
  • súlyos, emberi élet(ek)et veszélyeztető közúti, légi, vasúti, vízi balesetet lát vagy annak résztvevője;
  • több ember halálát okozó járványos megbetegedés, mérgezés vagy kábítószer-túladagolása esetén, radioaktív sugárzás, vagy veszélyes anyag kiáramlása miatt;
  • az állampolgárok életében jelentős fennakadás, emberi élet(ek)et veszélyeztető esemény történt (tűz, földrengés, árvíz, viharkár, épületomlás, gázszivárgás, szélsőséges meteorológiai helyzet);
  • valamilyen bűncselekmény szemtanúja, sértettje (például: emberölés, fegyveres rablás, lopás, garázdaság, verekedés);
  • eltűnt vagy öngyilkos szándékú személy megtalálásához kér segítséget, ismeretlen kisgyermek megtalálásáról, kánikulában zárt gépkocsiban hagyott kisgyermekről vagy állatról, rendkívüli időjárási viszonyoknál hajléktalan személy közterületen alvásáról van információja;
  • a közlekedési jelzések megrongálódását, működésképtelenségét vagy egyéb vészhelyzeteket (például: gyerekek köveket dobálnak az autóútra), közlekedési akadályokat (például: közút veszélyes szennyeződése), közüzemi zavarokat (például: leszakadt veszélyes, szikrázó villanyvezeték, úttestre kidőlt fa, ami a közlekedést akadályozza) észlel a bejelentő;
  • rendkívüli halál történik (például: vízből kivetett elhunyt személy megtalálása), körözött vagy elővezetni kívánt személy, vagy körözött tárgy (gépjármű, ékszer) hollétéről van információja, talált tárgyról, elhagyott gyanús csomagról, állatról, esetleg álrendőrök, házaló ügynökök, házaló adománygyűjtők működéséről van tudomása.

A hívásfogadó bejelentkezését követően a következőket mondja el:

Még ha felfokozott érzelmi állapotban is van, egy esemény bejelentésekor próbáljon nyugodt maradni és a problémát tisztán, világosan, a hívásfogadó kérdéseire válaszolva megfogalmazni: Mi történt? Mikor történt? Hol történt? Kivel történt? Hogyan történt?

Ahhoz, hogy a hívásfogadó segíteni tudjon Önnek a következő információkra lesz szükség:

  • Az Ön neve és visszahívható telefonszáma
  • Az esemény lehető legpontosabb helyszínének meghatározása

Város, utca, házszám, emelet, ajtó, vagy közlekedési baleset esetén a pontos útszám, km szelvény, útirány, amennyiben pontosan nem tudja a helyszínt, körülírással próbálja meghatározni.

  • Az esemény rövid, lényegre törő pontos leírása, elmagyarázása

Milyen bűncselekmény, vagy veszélyhelyzet áll fenn? Vannak-e sérültek? Ha igen, milyen mértékű a sérülés? Ki a sérült?

Például: közúti közlekedési baleset esetén: hány autó ütközött össze, van-e sérült, ha igen milyen mértékű a sérülése (súlyos vagy kevésbé súlyos), van-e beszorult személy a gépjárműben, ha igen ki tudják-e szabadítani, vagy segítségre lesz szükség, fogalmi akadályt képez(nek)-e a jármű(vek), folyik-e valami a gépjárműből.

Betörés esetén: mikor történhetett (napokkal vagy órákkal korábban, esetleg még folyamatban van); látja-e még a betörőt, ha igen személyleírást tud-e adni róla, tudja-e követni, illetve követi-e.

Mikor NE hívja a 112-t!!!

  • Ne hívja, ha általános, tudakozó jellegű kérdése van (például: ügyfélszolgálatok hatáskörébe tartozó ügyek, általános és különleges tudakozók által megadható elérhetőségek, egyéb információk);
  • Ne hívja forgalmi információk, időjárás-jelentés, vagy egyéb általános tájékoztatással kapcsolatosan (például: kisebb műszaki meghibásodások, csőrepedés; kisebb áramkimaradások);
  • Ne hívja, ha szemmel láthatóan nincs vészhelyzet és nem igényel sürgős beavatkozást az eset (például: kidőlt fa, ami nem képez közúti akadályt, nem veszélyeztet emberi életet, egészséget);
  • Ne hívja, ha unatkozik, szórakozni vagy beszélgetni szeretne.

Az indokolatlan hívások túlterhelik a rendszert, ezzel veszélyeztetve olyan emberek életét, vagyontárgyait, akik valóban segítségre szorulnak.

Aki az egységes európai segélyhívó számot, illetve a nemzeti segélyhívó számot annak rendeltetésétől eltérő célból, szándékosan felhív, szabálysértést követ el. A szabálysértés elkövetőjével szemben 5000 forinttól 150 000 forintig terjedő pénzbírság, illetve közérdekű munka büntetés kiszabására kerülhet sor.

NÉHÁNY PERC IS SZÁMÍT!

NE TERHELJE A RENDSZERT FELESLEGESEN!

Ön is kerülhet olyan helyzetbe, amikor a készenléti szervek gyors reagálásán múlhat az élete.

 

Gyereknap az Alkotóházban

 

 

Gyereknapi műsor Nagykökényesen az Alkotóházban

2019. május 25. (szombat) délután 3 órától

 

A bohócszínház programjai délután 3 órától – 5 óráig:

  • „A pöttyös bőrönd titkai”– interaktív bohóc-bűvész előadás
  • „Légből kapott csodák”– zenés interaktív lufi-hajtogató show

Kreatív agyagozó foglalkozás – agyagegér, agyagelefánt, agyagbohóc

Kosaras fa körhinta

Meglepetés!!!

Mindenkit sok szeretettel várunk a gyereknapi műsorunkra!

Útlezárás – útfelújítás Nagykökényes – Zagyvaszántó között

Tisztelt Nagykökényesi Lakók!

Örömmel tudatom Önökkel, hogy a Nagykökényes – Zagyvaszántó közötti 2132. jelű út felújítási munkálatai már megkezdődtek. Mivel az összekötőút teljes hossza 7,2 km, így a munkálatok több lépcsőben fognak megvalósulni.

2019-ben 1,6 km-es útszakasz kerül felújításra (800 m külterületi és 800 m belterületi út)

A falu határán kívül, a 0 + 840 és az 1 + 640 km szelvények között az útpadka rendezési, kátyúzási és növényzetgondozási, előkészítő munkái jelenleg is folyamatban vannak.
Ez a felújítás kb. 800 folyóméter hosszon fog megvalósulni, 810 tonna meleg aszfalt felhasználásával. Becsült költsége kb. 110 Millió Ft.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját forrásból végzi az előkészületi és felújítási munkálatokat.

Nagykökényes település 800 folyóméter hosszú belterületi útszakasza (a falu központtól a 21-es út irányába) uniós forrásból kerül felújítása.

Ez jelenleg pályáztatás alatt van, optimális esetben 2019. őszén indulhat a kivitelezési munka.

Köszönet illeti Szabó Zsolt, Országgyűlési Képviselő Urat, aki segített abban, hogy ennek az útszakasznak a felújítási munkálatai is megkezdődhessenek.

A külterületi szakasznál az útparaméterek nem teszik lehetővé a félpályán végzett aszfaltozást. A munkálatokat teljes útzár mellett tudják hatékonyan és megfelelő minőségben elvégezni.

Ezért – időjárás függvényében

2019. május 13-án, 7:00 órától 2019. május 16-án 17:00 óráig,

a Nagykökényes – Zagyvaszántó összekötőút,

Nagykökényes település és a 21. sz. főút között lezárásra kerül.

A Verseg illetve Erdőtarcsa irányából közlekedők a Nagykökényes – Heréd – 21-es számú főút felé,
míg a Zagyvaszántó felől közlekedők a 21-es számú főút – Heréd – Nagykökényes útvonalon tudnak kerülni.

Köszönöm megértésüket!

Besszer Andrásné polgármester

Védőkörzet feloldása

A Nagykökényes, Heréd település teljes közigazgatási területére – mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt, a Heves Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya által HE/ÉBÁO/43-12/2018. iktatószámú határozatával – elrendelt védőkörzeti intézkedéseket feloldom.

A határozat a közléssel válik véglegessé, a teljes dokumentum itt tekinthető meg.

Önkormányzati ügyek. Mindenkinek. Bárhonnan.

A sorban állás a múlté, intézze ügyeit mostantól online!

Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.

Bővebben itt olvashat róla.

Intézze önkormányzati ügyeit elektronikusan!

Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál

Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.

Bővebben itt olvashat róla.

Meghívó

Nagykökényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületét a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 45. §-ában biztosított jogkörömnél fogva rendkívüli testületi ülésre hívom össze,  2019. április 10. (szerda) 18.00 órakor.

A Képviselő-testületi ülésre szavazati/tanácskozási joggal meghívom.

Ülés helye: Önkormányzati Hivatal Polgármesteri Iroda
Nagykökényes, Szabadság út 37.

Napirendi pontok

Tájékoztatás az óvodai beiratkozásról

Értesítem a kedves szülőket, hogy nagy szeretettel várjuk az óvodaköteles gyermekeket a 2019-2020-as nevelési évre a Nagykökényesi Kökényvirág Óvodába!

A beiratkozás időpontja:

  • 2019. április 29.-én 10.30 – 16.00 óráig
  • 2019. április 30.-án  10.30 – 16.00 óráig

A beiratkozás helye: 3012 Nagykökényes, Petőfi út 14.

A beiratkozás napján várom a kedves szülőket gyermekeikkel együtt.

Bővebb információ itt olvasható.

Bűnmegelőzési Hírlevél 2019 március

Most se dőljön be a csalóknak!

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Bűnmegelőzési Alosztály aktuális Hírlevelében a „trükkös” módszerrel elkövetett csalásokról, lopásokról tájékoztat és tanácsokkal látja el az olvasókat.

A márciusi hírlevél itt olvasható.