Vadon élő állatok lakott területen

Ama tény, hogy különböző vadon élő állatok megjelennek lakott területen, nem új és nem kizárólag magyar jelenség.

Elsősorban a vaddisznó, róka, nyest, őz, valamint madarak megjelenésével kell számolni, de bizonyos helyeken a gímszarvas is előfordulhat.

Az egyik fő oka a megjelenésüknek a települések terjeszkedése, ami az eddig beépítetlen területek felé történik.

Ezzel mindjárt el is jutottunk a vad megjelenésének egyik fő okához: a lakott területen található gazdag táplálékkínálathoz. Mi is tartozik ide? Különböző gyümölcsfák telepítése az erdővel szomszédos közterületeken, alkalmatlan kerítéssel körülvett vagy be sem kerített gyümölcsös, zöldséges kert, kerti tó …

Jelentős táplálékforrást jelent az állandóan közterületen lévő, le nem csukott vagy fedél nélküli szemétgyűjtő vagy az egyszerűen csak műanyag zsákban kitett élelmiszer-tartalmú hulladék.

Következő oknak tekinthető az elhanyagolt, szinte „erdősül” ingatlanokon lévő búvóhelyek megléte…

(Sajnos nálunk nem elvárás, hogy az ingatlan tulajdonlása nem csak jogot, hanem kötelezettséget is jelent!)

Az erdő megnövekedett „terhelése” is az okok között van, amelyet nem a jó szándékú, kikapcsolódást, pihenést keresők okoznak, hanem elsősorban az ott engedély nélkül autózók, motorosok, póráz nélküli kutyasétáltatók, a kutyáikat kóborolni hagyó környékbéli lakosok.

Lényeges, hogy nem minden esetben a lövés az egyedüli eszköz. Meg kell értetni az ingatlantulajdonosokkal, hogy kertjük védelmében saját maguknak is részt kell vállalniuk az adott vadfaj behatolásának meggátlására szolgáló kerítés építésével.

Szóba jöhet a csapdázás, befogás is. Ezzel kapcsolatosan alaptétel, hogy ezen eszközöket kizárólag olyan helyeken szabad működtetni, ahol sem a szerkezet, sem a megfogott állat nem tulajdonítható el, nem eresztik szabadon, nem ingerlik és nem fényképezik a foglyul ejtettet…

Mindezek ellenére előfordul, hogy élve fogják meg az állatot, és itt kezdődik az újabb probléma: mi történjék vele? … az azonnali szabadon engedés szinte szóba sem jöhet, marad tehát valamilyen, e célra engedéllyel rendelkező létesítmény – pl. állatkert -, amely általában telítettség miatt nem tudja az adott egyedet fogadni.

Aki fogott már csapdával élő rókát, az tudja, hogy milyen nehézséggel jár a „folyamat”, amire az állatból laboratóriumi vizsgálatra alkalmas minta válik, és amennyiben valaki nem állatorvos, hogy tudja ezt megoldani kíméletesen, önmaga és mások veszélyeztetése nélkül.

A legfontosabb: rendszeres, mindenre kiterjedő kapcsolattartás a rendőrséggel, az önkormányzattal és a vadászatra jogosulttal, és a mi nem mellőzhető, a lakossággal…

Végezetül, mint ahogy látszik, ezt a feladatot – mint minden mást – meg lehet oldani valahogy, de lehet jól is végezni: csak rajtunk múlik, hogy mit választunk.

Dr. Lehotzky Pál